A JERGER KRISZTINA-DÍJ 2024–2025 JELÖLTJEI
NOMINÁLTAK #1
Bicskei Éva, Hegyi Dóra // Akadémia (körbejárás). Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár (2021. június 1. – augusztus 1.)
—
A kutatásalapú kiállítás a Magyar Tudományos Akadémia gyűjteményi szerkezetét és örökségét, mai életét dokumentálta, archiválta és interpretálta egy jelentésteli installáció és aktív befogadásra épített kurátori munka keretében (a tranzit.hu Rendszerváltások sorozata, az MTA és a Fővárosi Képtár együttműködésében).
A terepkutatáson, fel- és megmérésen alapuló kiindulás nézőpontja a folyamat során megváltozott, azaz nemcsak a műtárgy és a gyűjtemény fogalmát és időbeli eltéréseit vette alapul, hanem egy olyan mintázatot is kirajzolt, amelyen keresztül az akadémiai gondolkodás még sosem volt látható. A folytonosságra és töredezettségre épülő kutatói és kurátori gondolkodást az újrahasznosított, remixelt kiállítási alapanyagokból és modulokból összeépített installáció (Kaszás Tamás képzőművész) erősítette és fordította át térhasználatra és vizuális nyelvre. A kiállítótérben így roppant plasztikusan – egyfajta körbejárható tudástár-terminálként – jelent meg a tudományos munka folytonossága, hálózatossága éppúgy, mint a felkínált tudások párhuzamos gyakorlatai, vagy az olykor (kényszerű) váltások töréspontjai. Ez a geometrikusan és organikusan építkező forma – a több irányból indulás, a több oldalról megtekinthetőség révén – nagy szabadságot adott mind a kurátornak a szubjektív dokumentálásra, mind pedig a látogatóknak a személyes feldolgozásra. A személyessé (is) tett tudomány az intézménytörténet új és más olvasatát eredményezte, még ha az első pillantásra jelentős és terjedelmes tudásanyag kiállítási bemutatása nem megszokott vállalkozás is. A kutatás kiállítássá formálásának fontos érdeme, hogy a helyszínül választott múzeumi tér önmagára vonatkozó múltértelmezése a kiállítással egy időben – párhuzamos történetként – jelent meg: Exkurzus Kiscelli Múzeum (körbejárás) címmel.
A kiállítás mint tudásépítmény, mint komplex architektúra tehát releváns módon tette érzékelhetővé az archívumi gondolkodásba integrálódó személyes viszony fontosságát: a két trópus összefonódását, az egymást remekül kiegészítő személyes tárlatvezetések és elmélyült látogatói gyakorlatok egyaránt kibonthatták. A kiállítás egyben egyfajta „gyászmunka” is volt: kritikai reakció, reflexió az épp akkor/most kialakult helyzetre: az akadémiai kutatói hálózat átalakítására, beolvasztására.
NOMINÁLTAK #2
Csákány István képzőművész és Bodonyi Emőke kurátor // A kalapács álma. MűvészetMalom, Szentendre (2021. március 19. – augusztus 8.)
—
Az installáció elhelyezése, a kiállítás a kiállításban effektus, a színpadszerű elrendezés, a látvány, a hangok, a fények és mozgások jelenléte az épület szintjeinek bejárása során különleges élményt, érzéki hatást teremtett.
A kreatív – vetített felületekkel, tükörképekkel megnyitott, kibővített – térhasználat, az illúziók és az árnyképek folyamatosan jelen lévő párhuzamos valóságai aktív és intenzív részvételre invitálták a nézőt. A térszervezésen túl a nagyvonalúság, a brutális anyagok használata és az aprólékosan megtervezett jelenetek, részletek, kifinomult összhatások léptékváltásai, beépített ellentétei fokozták az összhatást. A különböző, egymást erősítő művészeti műfajok a befogadást izgalmas és szórakoztató felfedezőúttá tették: az önreflexív életmű-válogatás tárgyai közötti barangolás úgy rendezte új narratívába a bemutatott műveket, hogy közben felerősítette a Csákány-féle kulturális emlékezet, örökség- és hagyományvizsgálat egyszerre ironikus és érzéki vonásait. A galériatér három szintjén a rendelkezésre álló terekhez igazított értelmezésben jelentek meg a korábbi tárlatairól már ismert témái, motívuma (mint az emlékmű és a kalapács), így a kiállítás Csákány művészetének aktuális együttállásaként, keresztmetszeteként is interpretálható. Miközben a diorámák és tárgygyűjtemények használata a muzeológia irányába is megnyitotta a gondolkodást, a tárlat atelier-jellege valamiképpen a valós időt, életközeget is megidézte. A járvány miatt a kiállítás elkészült ugyan, de hosszú ideig nem nyithatott ki, így leginkább képeken és online tárlatvezetés formájában volt látható, ami a tapasztalatszerzés teljesen más módját kínálta fel – a fizikai térben is bejárható kiállításhoz képest. Ahogy Jerger Krisztina kiállításrendezői tevékenységében is roppant fontos volt, Csákány István kiállításában is megkerülhetetlen komponens a kiállítási térbe bevitt színpadi/színházi tér- és időkezelés, amelyben az egyes alkotások megtekintése mellett a látványdramaturgia szívóereje is hat a befogadó gondolkodására és érzelmeire.
NOMINÁLTAK #3
Gadó Flóra, Lázár Eszter, Nagy Edina, Őze Eszter kurátorok // Várószoba. Női gyógyítók és páciensek az orvoslás perifériáján. Múzeumi intervenció (2020. szeptember 30. – 2021. október 1.)
—
A Várószoba a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (SOM) állandó kiállításában megvalósult művészeti intervenció, amely az időbeli és tematikus elmozdulásokra és a hiányokra adott kurátori és alkotói választ. Fontos sajátossága, hogy nemcsak egy témával (az orvoslásban és a gyógyításban a nők pozíciójával és hiányával), hanem a megvalósítás műfajával (múzeumi állandó kiállítás, művészeti intervenció) is tudatosan foglalkozott.
Az alapvetően kritikai megközelítés mégis inkább párbeszédre törekedett: érzékenységgel, radikális közelnézettel, személyes történetekkel. A megvalósítás terepe, a múzeumi állandó kiállítás, egyáltalán nem könnyű tér: patinás vitrinarchitektúrája a lehető legmesszebb áll a kortárs galériaterek vélt vagy valós semlegességétől. A létrehozott intervenció azonban semmiképp nem görbe tükör, hanem dialógusra törekvő komplex elgondolás: művekkel, szövegekkel, beszélgetésekkel, partnerek és szakértők bevonásával. A térbeállítás mellett a lépték- és tempóváltás a Várószoba legszebb gesztusa: a művészi munkák sűrűsödési ponttá változtatásával, az állandóság mellett az időleges beavatkozás eszközével. A kölcsönösség szerepe tagadhatatlan. (Az azonban egyelőre nyitott kérdés, hogy ez miként hat majd a SOM működésére.) A múlt kritikája, a kisebbségi vélemények és az elmesélhető történetek – mind olyan tapasztalat, amelyeket a világjárvány még jobban a fókuszba állított. A járvány ugyanakkor a Várószoba projektet is alapvetően átírta: lassította, közegváltásra és alkalmazkodásra kényszerítette – két hosszabb leállást követően azonban 2022 januárjára a kiállítás katalógusa is elkészült. Az intervenció és a katalógus tehát olyan széles együttműködés keretében (a SOM muzeológusainak részvételével) jött létre, amelyben a gyűjteményi állandó kiállítás újragondolása mellett új kérdések felvetése, kapcsolódási és nézőpontok meghatározása – a tér, a régi és az új találkozása és párbeszéde, a személyes női perspektíva és az érzékenység – egyaránt fontos volt. Különös módon a kiállítási tér talán kevésbé az erős vizualitással, mint inkább a kiállítótéren kívül is érvényes edukációs közeg megteremtésével hatott leginkább.
NOMINÁLTAK #4
A Kisterem galéria kurátorai és művészei // Végre tanulhatunk valamit (Kincsem Palota, 2020. szeptember 11–30.)
—
A Végre tanulhatunk valamit című csoportos kiállítás a Kisterem galéria művészeinek helyspecifikus elrendezésre alkalmas alkotásaiból válogatott. Elsődleges keretét a helyszín, a Kincsem palota fizikai és vizuális közege teremtette meg: a művek pozicionálása és hangolása, a tér, a látvány, a szintek és szobák bejárása olyan érzéki térkollázst teremtett, amelyben az anyagok, a formák és a műfajok kölcsönösen erősítették egymást.
A kiállítás megvalósítása egyben hely- és térfoglalásként is értelmezhető: az ideiglenesen művekkel és gondolatokkal belakott, használaton kívüli épület kulturális és művészeti újrahasznosításaként. A palotaépület azonban nemcsak helyszínné, hanem gondolati térré is alakult: láthatóvá téve a múlt lenyomatait, a helyszín történetét és aktuális olvasatát. Ezek a kurátori és alkotói gesztusok ugyanakkor időkollázsként is képesek voltak működtetni a kiállítást, amit tovább erősített, hogy több bemutatott mű is foglalkozott az emlékezettel, a történelemmel. A kurátori és művészi munka ezeknek az összetevőknek a finom hangolását is elvégezte, így lényegesen többről volt szó, mint a Kisterem galéria művészeinek csoportos kiállításáról. A dramaturgiailag tudatosan felépített, tér- és időkollázsba rendezett látvány határozottan vezette, mégis szabad kalandba engedte a nézőket. Ezek a meggondolások – a látogatói tekintet és test mozgásra, intenzív jelenlétre késztetése – Jerger Krisztina alkotói praxisában is intenzíven jelen voltak. A kiállítás a Kisterem kiállítási munkájában is határozott lépték- és műfajváltást jelentett: a terek és a (mű)tárgyak kölcsönös erősítése és hangsúlyozása mellett az első Covid-sokk okozta fizikai és szellemi elzártság oldása is fontos cél volt. A galériatulajdonos, a kurátorok, a művészek és a művek szöveges interpretációját megíró szakemberek közös munkája, az alkotók és a közönség karantén utáni „összehozása” és találkozása, s ugyanakkor a nézők, a befogadók és a kritikusok műélvezetre és gondolkodásra buzdítása egyaránt fontos alkotóelemei voltak a Végre tanulhatunk valamit kiállításnak.
NOMINÁLTAK #5
Szalai Borbála // Nyitott műterem, a Trafó Galéria online műteremlátogatás-sorozata (2020. november 26. – 2021. május 6.; 21 alkalom)
—
A Nyitott műterem műteremlátogatás-sorozat a korona-helyzetre adott adekvát kurátori válasz: a bezárt galériatér helyett az online közegben teremtett lehetőséget a művészek és a kurátorok találkozására, a közelmúltban és a karantén alatt készülő friss munkákról szóló beszélgetésekre.
A jó időzítés és szervezés, a kiszámítható és előre látható sorozatiság könnyen hozzáférhetővé és népszerűvé tette a vállalkozást, megteremtette saját közönségét. Módszerei, beszédmódja túllépett a szűk szakmai kereteken: határozott edukációs misszióval is rendelkezett. Épp a kényszerű bezártság idején jelentett egyfajta váratlan nyitottságot és élénkséget, majd innen tért vissza a galériatérbe. Az online terek mindig elérhetőségével szemben az alkalmak (a kiállítás műfajhoz hasonló) eseményszerűségét erősítette: a beszélgetések az adott adásidőben és az azt követő 24 órában voltak megtekinthetők – és csak később, a sorozat befejezése után került fel a sorozat a Galéria YouTube-csatornájára, archívumként. A 21 alkalomból álló online műterem-látogatás után újra a galériatérben megrendezett kiállítások következtek, olyan, egymásnak is közeget teremtő alkotások, amelyek a galéria két kurátorának következetes szakmai műhelymunkáját is tükrözik. A Jerger Krisztina-díjra nominált Szalai Bori háttérbe húzódó, mégis érzékelhető kurátori jelenléte a művészek műterméből indul, azon alapul – ami a Nyitott műterem beszélgetéssorozat lényegét és keretét is jelentette. A galériatérben látható kiállítások közül a nominálási időszakban több figyelemre méltó projekt is futott: Wolfgang Tillmans: A te tested a tiéd; Kaszás Tamás: Szívvel és értelemmel; Anca Benera és Arnold Estefán: A természetalatti. Az online műterem-látogatások és a galériatérben megrendezett kiállítások együtt is megmutatják, hogyan reagálhat a kurátor nyitottan egy váratlan és szokatlan helyzetre, mint például a Covid – amelyben élni kénytelen –, adaptív módon összehangolva a rendelkezésére álló praxisokat (galériatér, online tér). Szalai Bori nominálási időszakban megvalósított munkája és kifejezetten a műteremlátogatás-sorozat jól tükrözi azt a reakciókészséget és léptékváltásra épített kurátori gondolkodásmódot, amelyet nagyon kevesen tudtak ennyire hatékonyan és szakmai módon érvényesíteni és végigvinni az elmúlt időszakban.
